1735-ben egy m�r-m�r kev�ss� ismert tud�s, a sz�nd�kai szerint a Leibniz-i racionalizmus nyomdokain halad� Christian Wolff „Elementa matheseos universae” c�m� m�v�nek harmadik k�tet�ben megpr�b�lta kisz�m�tani, hogy mekkora is lehet egy jupiterlak�, �s ek�zben k�t szab�lyt vett figyelembe. Az els� azt mondta ki, hogy a testm�ret a szem �tm�r�j�vel; a m�sodik pedig azt, hogy a pupilla �tm�r�je viszont a bees� f�ny intenzit�s�val ar�nyos. Vagyis mivel a f�ny intenzit�sa a t�vols�g n�gyzet�vel ar�nyosan cs�kken, ez�rt a Napt�l k�tszer nagyobb t�vols�gban �l�knek n�gyszer nagyobb szem�k kell, hogy legyen, mint nek�nk, �s inn�t m�r nem neh�z megmondani, hogy milyen magas termet�ek a Naprendszer legnagyobb bolyg�j�nak lak�i.

Ami persze legal�bbis figyelemre m�lt� elk�pzel�s, mert mik�zben nyilv�nval�an elsiklik p�ld�ul a mi�nkn�l l�nyegesen kisebb szemmel rendelkez� vakondok meg a hangy�k l�te mellett, ak�zben a valamif�le isteni vagy egy�b igazs�goss�g l�t�be vetett hit mellett azt is felt�telezi, hogy ez az igazs�goss�g matematikailag kifejezhet� form�ban nyilv�nul meg. Voltaire �s d’Alembert a 18. sz.-ban, Richard Proctor, a neves csillag�sz pedig a 19. sz.-ban persze kig�nyolt�k Wolff felfog�s�t, noha ez abszurd volta ellen�re is el�gg� j�l kifejezi a meggy�z�d�st, hogy a matematikai ilyen vagy olyan form�ban b�r, de egyetemes kell, hogy legyen, �s szab�lyai – t�bbek k�z�tt – a jupiterlak�k testmagass�g�t is meghat�rozz�k.

Elv�gre ha Galilei annak idej�n, b� sz�z �vvel Wolff el�tt sz�m�t�sokat v�gezhetett arra vonatkoz�an, hogy egy, a val�s�gosn�l k�tszer nagyobb l�nak milyen lenne a testfel�p�t�se (�s ha azt tal�lta, hogy a m�reteknek az elef�ntok fel� k�zeledt�vel a lovak testfel�p�t�se is egyre ink�bb hasonl�tana az elef�ntok�ra), akkor eggyel tov�bbl�pve mi�rt is ne t�telezn�nk fel, hogy a matematikai szab�lyszer�s�gek nem csup�n a f�ldi val�s�got k�pesek le�rni, hanem egyetemesek, �s �rv�nyesek a Vil�gmindens�g b�rmely m�s pontj�ra is.

Elv�gre �ppen ez lett volna az �jkori tudom�ny l�trej�tt�b�l k�vetkez� �s b�zv�st alapvet�nek nevezhet� szeml�letv�lt�s egyik alapfelt�telez�se: kor�bban, az arisztotel�szi fizika alapj�n mi sem t�nt k�zenfekv�bbek, mint az, hogy a F�ld ilyen vagy olyan m�don ugyan, �m mindenk�ppen kit�ntetett helyzetben van; �s ennek megfelel�en nem is lett volna indokolt feltenni a k�rd�st, hogy vajon milyenek lehetnek a t�bbi bolyg� �l�l�nyei. Nem is csup�n az�rt, mert az arisztotel�szi fizik�ban egyed�l a F�ld volt val�ban „f�ldszer�”, a Naprendszer t�bbi �gitestjei pedig legink�bb valami �terien k�nny� anyagb�l �lltak volna (teh�t nem is lett volna �rtelme azt k�rdezn�nk, hogy vajon lakhat�ak-e), hanem nagy �ltal�noss�gban ink�bb az�rt, mert mivel az arisztotel�szi fizika szerint a romland� F�ldre �s az �r�kk�val� �gre k�l�nb�z� t�rv�nyek �rv�nyesek, �gy az idelent uralkod� viszonyok alapj�n nyilv�nval�an �rtelmetlens�g lenne megpr�b�lni az odafentiekre k�vetkeztetni.

A 17. sz. elej�t�l annyiban v�ltozott a helyzet, hogy fokozatosabban mind elterjedtebb� v�lt a meggy�z�d�s, mely szerint az �gi �s a f�ldi fizika egyform�k; illetve, hogy pontosabban fogalmazzunk: az �gi fizika olyan, mint a f�ldi. Ugyanazok a t�rv�nyek �rv�nyesek odafent is, is mind idelent, �s mivel az �g fizik�j�t tekintve mintegy visszat�kr�z�d�se a F�ldnek, ez�rt az itteni viszonyok alapj�n k�vetkeztethet�nk az odafentiekre. S�t, ak�r tov�bb is mer�szkedhet�nk, �s amennyiben az �j fizik�nak megfelel�en elfogadjuk, hogy a t�bbi bolyg� p�ld�ul ugyanolyan �gitest, mint amilyen a F�ld, �gy imm�r csak azt kell eld�nteni, hogy mit is �rt�nk az „ugyanolyan” alatt. Mondhatjuk-e p�ld�ul, hogy az „olyan, mit a F�ld”-be bele�rtend� az is, hogy a felsz�n�t a mi bolyg�nk�hoz hasonl�an hegyek, erd�k, tengerek �s v�rosok bor�tj�k – meg minden bizonnyal hozz�nk hasonl�an t�vcs�veket is �p�t�, �rtelmes l�nyek �lnek rajta.

�s tulajdonk�ppen mi�rt is ne, hiszen az puszt�n a meggy�z�d�s k�rd�se, hogy mit �rt�nk az „ugyanolyan” alatt, �s hogy milyen szinten vagyunk hajland�ak �ltal�nos�tani. Egy�ltal�n nem meglep� h�t, hogy a f�ld�n k�v�liek ut�ni kutat�sa a k�vetkez� p�r sz�z �vben a „hasonl�s�g” k�l�nb�z� �rtelmez�seir�l fog sz�lni.

A teol�gus William Whiston 1725-ben p�ld�ul eg�szen od�ig mer�szkedett, hogy kijelentette: mivel a F�ldh�z hasonl�an a t�voli �gitestekre is kiterjedhet a Newton-i gravit�ci�, ez�rt az isteni gondvisel�s is kiterjedhet r�juk – hiszen mint ahogy a gravit�ci� egyetemes t�rv�nyszer�s�g, ugyan�gy a gravit�ci�s t�rv�ny teremt�j�nek hatalma is egyetemes kell, hogy legyen. Ez az okfejt�s persze logikailag k�zelr�l sem hib�tlan, hiszen a fizikai t�rv�nyek Whiston-n�l m�g miden bizonnyal elk�pzelhetetlenek annak a mindenhat� isten l�te n�lk�l, akire viszont �ppen a fizikai t�rv�nyekb�l k�vetkeztet�nk – sz�munkra azonban most fontosabb, hogy mik�zben el�bb a „kopernikuszi fordulat”, majd pedig az �j fizika bizonyos szempontb�l megfosztotta kiv�telezett helyzet�t�l a F�ldet, ek�zben elkezdt�k a vil�gmindens�get a F�ld �s az itteni fizika mint�j�ra elk�pzelni, �s val�j�ban Wolff sem tett m�st, mint – a maga szempontj�b�l t�k�letesen logikusan – �ltal�nos�tott. Nem csak azt t�telezte fel, hogy a fizika t�rv�nyei a Jupiteren is �rv�nyesek, �s hogy ott is matematikai form�ban fejezhet�ek ki, hanem azt is, hogy az ottani felt�telek t�nyleg mindenben meg kell, hogy feleljenek a f�ldinek.

Wolff soha nem kezdhetett volna a jupiterlak�k szem�nek m�ret�vel foglalkozni, ha az �j fizik�val egy�tt �s att�l teljesen elv�laszthatatlanul nem terjedt volna el egy �jfajta matematikai felfog�s is a 17. sz. elej�re. Kiss� leegyszer�s�tve a dolgokat annyi t�rt�nt, hogy a kor�bbi arisztotel�szi, a sz�mol�shoz nem k�l�n�sebben vonz�d� (�s azt legink�bb a kalm�rok dolg�nak tart�) felfog�st felv�ltotta az az �jplatonista meggy�z�d�sen alapul� felt�telez�s, mely szerint a term�szeti t�rv�nyek matematiz�l�sa nem a val�s�g lecsupasz�t�sa �s elszeg�ny�t�se, mik�nt kor�bban Arisztotel�sz nyom�n gondolt�k, hanem �ppen ellenkez�leg: a sz�mol�s �s a matematika r�v�n valamif�le olyan tiszt�n megragadhat� igazs�gok birtok�ba jutunk, amikhez m�sk�l�nben nem f�rn�nk hozz�. Ezen felfog�s n�lk�l nem lett volna �rtelme sz�m�t�g�peket �p�teni, hiszen az arisztoteli�nus megk�zel�t�sb�l kiindulva semmi sem tenn� indokoltt�, hogy egy olyan szerkezetet alkossunk meg, ami teljesen f�l�sleges �s �rdektelen, s�t, semmitmond� tev�kenys�get v�gez.

A sz�m�t�g�p n�lk�l viszont nyilv�nval�an nem lehet l�trehozni a modern technika �s tudom�ny II. Vil�gh�bor� ut�ni eredm�nyeit (igaz, sz�mol�s �s k�pletek n�lk�l a kor�bbiakat sem), �s nem volna lehets�ges p�ld�ul a nagy sz�m�t�si kapacit�st ig�nyl� �rkutat�s sem. Mik�zben egy�ltal�n nem biztos, hogy egy idegen civiliz�ci� is szemben�zne egy arisztotel�szi vs. plat�ni matematikafelfog�s-konfliktussal (elk�pzelhet�, hogy teljesen m�s alternat�v�k lenn�nek), az viszont nagyon is val�sz�n�nek l�tszik, hogy csak ott j�het l�tre a mi�nkhez hasonl� technikai civiliz�ci�, ahol a mi�nkhez hasonl� m�don fogj�k f